Quantcast
Channel: Könyvélmény-beszámoló
Viewing all 530 articles
Browse latest View live

Négy égtáj népmeséi

$
0
0

   A királykisasszonyos korszakát élő kislánynak vettem ezt is, mert a mesekönyvek közt böngészve eszembe jutott, hogy elég nagy már ahhoz, hogy a más országokban élő gyerekek meséivel is megismerkedjen.


    A kötet a Kossuth Kiadó 18 részes Népek meséi című sorozatának utolsó része, mely az olasz Giunti Editore Un Mondo di Fiabe (A mese egy világa) sorozatának magyar változata.


    A Négy égtáj népmeséiben olvasható 6 mese segítségével bejárjuk a világot.


    Az elsőben Nicaraguába látogatunk el A három tigrissel, melynek főszereplői három fiútestvér. Mindannyian vadászok és családosak már, éppen ezért nagyon sok húsra van szükségük, hogy mindenki jól lakhasson. Ezért a falu varázslójához fordulnak segítségért, aki tigrissé varázsolja őket és elmondja, miként nyerhetik vissza a nap végén emberi formájukat. Csakhogy az egyik testvér tigris marad...
     A borítón látható illusztráció ebből a meséből van, így már sejthető, hogy kezdetét veszi egy utazás és egy izgalmas kaland, hogy a tigris visszaváltozhasson.

   A csodafa című mese Polinéziába kalauzol el, ahol hét lánytestvér él egy szigeten. Mivel a szüleik meghaltak, a legnagyobb lány lett a családfő. A legkisebb lány, Nialong nagyon szép, ami szemet szúr nővéreinek, így folyamatosan rosszat mondanak róla és az ő feladata lesz a fa- és vízhordás.
Egy nap Nialong a tóban fürdik, amikor megpillant egy kék halat.
Hogy mi köze van a kék halnak a csodafához, azt természetesen nem árulom el, és ez a mese már határozattan jobban tetszett. Sőt nagyon is tetszett, mert nemcsak tanulságos, de olvasni is jobb volt, mint a tigrisest. Valószínűleg, mert ez egy inkább lányos mese.

  A Piros cipellő Skóciába invitál bennünket Pengőcskéhez, a pékhez. Pengőcske nagyon finom tortákat sütött, de nagyon lusta is volt, és ha nem volt haszna abból, hogy másnak segítsen, a kisujját sem mozdította meg.
    Egy nap, amikor három tortát sütött és már csak egy árválkodott a kirakatban, arra ment egy vándorcipész. Ám Pengőcskének nem volt javítani való cipője, így végül egy pár piros cipőért odaadta a tortát a cipésznek.
   Pengőcske fel is húzta a szép pár cipőt és úgy döntött, egy kis szünetet tart. De ahogy leült, a cipő szorítani kezdte a lábát és megszólalt...
   Nagyon szerettem ezt a mesét (igazi léleksimogatás volt olvasni), mert nincs benne erőszak és mégis jóra tanítja a gyerekeket. És valljuk be, néha nekünk sem ártana egy piros cipellő, ami lustálkodás helyett munkára ösztönözne (legyen szó mosogatásról vagy bármi másról).

    Az elégedetlen az eszkimó törzsfőnök fia, aki - ahogy a címből is kiderül - folyamatosan elégedetlenkedik. Ha tavasz van, ő nyárt akar, ha nyár, akkor őszt, ha tél, akkor tavaszt.
Kívánságai mindig teljesülnek és a mese végére - szerencsére - levonja a tanulságot és megváltozik.
Azt hiszem, ezt a mesét nemcsak a gyerekeknek érdemes megismerniük, hanem nagyon sok felnőttnek is.

   Az eső urában egy kínai vadász egy este egy palota elé ér, ahol egy fiatal lány szállásolja el, aki a segítségét kéri. A lány apja az Eső Ura, aki azonban most nincs otthon, így a vadásznak kell helyette esőt hoznia a földekre. De hiába látja el a lány jó tanáccsal, túl sok eső zúdul a földekre, amit csak egyféleképpen lehet orvosolni.
   És itt kezdődnek a kalandok.

   A három nagyevő manóörmény népmese főszereplője Mussadal, a fiatal vadász, akit egy kapzsi király állít próbatétel elé, de útja során megismeri a három nagyevő manót, akiktől a jótette helyébe jót várhat.


   Talán már ebből a rövid összefoglalóból is kiderül, hogy más népek népmeséi és a magyar népmesék között is sok a hasonlóság, mindegyik tanulságos, ám nem egyben is legalább annyi az erőszak, mint a mieinkben.

   Az illusztrációk szépek és minden meséhez több is tartozik. Nincs olyan páros oldal, ahol ne lenne legalább egy kisebb rajz az adott meséhez. Ezért is furcsállom egy picit, hogy az olasz kiadó 6 éves kortól ajánlja a meséket, mert talán már ők azok, akik szívesebben hallgatják a meséket és nem szólnak, ha nincs a szöveg mellett illusztráció.

   Összességében remek válogatás ez, ami egy kicsit közelebb hozza a kicsikhez is más népek kultúráját, a világ más táján élő gyerekeknek szánt meséket.


Carla Poesio (összeállította): Négy égtáj népmeséi
Eredeti cím: Fiabe da Tutto il Mondo
Népek meséi 18.
Fordította: Érdi-Krausz Erika
Illusztrálta: Germano Ovani
124 oldal
Kossuth Kiadó, 2011
1190 Ft

Poema los lunes

$
0
0
Fernando Pessoa: Merre tart az életem, 
és ki viszi magával? 
Fordította: Vaskó Péter


Merre tart az életem, és ki viszi magával?
És miért teszem mindig azt, amit nem akarok?
Milyen sors sodor magával a vakhomályban?
S a titkos erő, mely vezet, az is én vagyok?

Sorsomnak értelme van, s formára jól szabott,
Életem célirányos - kimérve pontosan,
De döntéseim csupán pontatlan vázlatok
Tetteimről, s aki vagyok - dehogyis én magam.

Nem értem meg azt sem, amit józan ésszel teszek.
S tökéletlen vagyok, abban, mit eltökéltem.
Öröm és bánat más, mint amit érezhetek.
Megyek, s nem követ, ami belül vagyok mégsem.

Ki vagyok, Uram, füstödben és sötétedben?
És lelkemen kívül milyen lélek lelkesít még?
Miért sugalltál sejtett célt, hogy azt keressem,
Ha nem keresem, s nem mozdít semmi előrébb,

Hacsak nem tőlem mindig idegen tetteim,
És titkos sorsom, amely tetteimbe égett?
Mit ér az öntudat, ha ábránd, s nem színre szín?
Ki vagyok senkiföldjén a kezdetnek s a ténynek?

Kössétek be szemem, s vakítsátok meg a lelkem!
Káprázatok! ha titok én-magam s az élet,
Nyugtasson inkább e semmi, jobb nekem hitetlen,
S mint elfelejtett tengerpartok, álmodjam, hogy élek.

1917. június 5.


Vers

Megint Mazsola - újabb mesék a zöld disznóról

$
0
0

   A néhány héttel ezelőtti Mazsola-rajongásom ezt a hangoskönyvet meghallgatva csak fokozódott. Mert Mazsolával mindig történik valami, és akármilyen szeleburdi ez a zöld malac, nem lehet nem szeretni.

    Ezen a hangoskönyvön is nyolc mesét hallgathatunk meg, és ismét találkozhatunk Mazsolával, Manócskával, Fülöpkével és Varjú bácsival, de Mazsola új barátra is szert tesz Menyus, a medvebocs személyében, és megismerhetjük Rezsőkét, a kisrókát is.
 

   Mazsola kedvenc elfoglaltsága továbbra is a turkálás, ami sokszor hasznosnak is bizonyul, de legalább ennyiszer okoz vele valamilyen galibát, amit előbb-utóbb igyekszik jóvá is tenni.

   A turkálás mellett Mazsola nagy focirajongó is, amit remekül bizonyít a Kukoricarajongók kupája című epizód, melyben Mazsola kedvenc csapata, a Mangalica FC bejut a Bajnokok Ligája, akarom mondani a Kukoricarajongók kupája elődöntőjébe, ahol a külföldi Bergshire FC-vel méri össze erejét.
Sajnos- Manócska legnagyobb bánatára - nem a tévé, hanem a rádió közvetíti a meccset, amit Mazsola  a tökházban hallgat Menyussal.

   Ezek mellett fény derül A tavasz hírnökeire is, Rezsőke olyan új dolgokkal ismerteti meg Mazsolát, mint a papírsárkány és a kedvező széljárás, és ahogy már megszokhattuk, kalandokból, lustaságból, hencegésből és falánkságból most sincs hiány.

   Azért arra kíváncsi vagyok, Manócska vajon milyen zsírt ken a kenyérre, amit Mazsola Menyus barátjához hasonlóan piros paprikával megszórva jóízűen el is fogyaszt?


   Mindegyik mesét nagyon szerettem, de a két kedvencem a már említett Kukoricarajongók kupája és A vaddisznó lett, melyben Mazsola megnézi A világjáró vaddisznó című színes, szélesvásznú filmet, és a moziból hazatérve Manócska és Varjú bácsi legnagyobb megdöbbenésére, felcsap vaddisznónak.

   A kicsik és a nagyok is biztosan szeretni fogják ezeket a meséket Für Anikó továbbra is nagyszerű előadásában. Mert Mazsola történetei kortalanok, bűbájosak és mindig tartogatnak valamilyen tanulságot.

(A blogger úgy döntött, ma az idegeimmel fog játszani, ezért tett közzé több Mazsolás bejegyzést. Kicsit később, de észrevettem, így végre minden a helyére került.)





Bálint Ágnes: Megint Mazsola
Für Anikó előadásában
Audió CD - 75 perc
Kossuth Kiadó - Mojzer Kiadó, 2007
1990 Ft
A könyvváltozat a Holnap Kiadónál jelent meg (68 oldal, 2013 - 2500 Ft, 72 oldal, 2015 - 2700 Ft)

Idén nyáron sem fogok unatkozni...

$
0
0
Már nem vagyok híve a rendszeres töltelékbejegyzés-gyártásnak, de elárulom, hogy idén ők jönnek velem a tengeripartra:




A kupac hamarosan kiegészül a PONS Nyelvtan 3 lépésben spanyol változatával.

Nyelvtanulóknak

$
0
0

Nem felejtettem el, így végre elkészül a nyelvtanuláshoz hasznos linkeket és egyebeket összegyűjtő bejegyzés. Mivel nyakunkon a nyári szünet, így talán többen adják nyelvtanulásra a fejüket, és esetleg sikerül egy-két hasznos tippre bukkanniuk.


Tavaly év végén iratkoztam  fel Szalai Nóri hírlevelére, amit hétköznaponként küld el. Csütörtökönként nincs tanulás, olyankor a kedvezményes kiadványairól küld értesítést, de a másik négy napon névre szólóan érkeznek a leckék minden héten egy adott témához kapcsolódóan.
A leckékhez szószedet és hanganyag is tartozik, amit ingyenesen meghallgathatunk és le is tölthetünk.
Akit érdekel, itt talál bővebb információt és iratkozhat fel Nóri ingyenes napi leckéire.
Facebook oldaluk is van.
Mostanában ismét elkezdtem beszerezni az 5 Perc Angol magazint is, amiben számos témához (állatok, utazás, aktualitások, sport, sztárpletykák, receptek, divat) kapcsolódó cikket találunk, melyekhez szószedet és a fentebb linkelt honlapon amerikai és brit hanganyag is kapcsolódik, utóbbit ingyenesen letölthetjük. A cikkek mellett a nyelvvizsgára készülők és az üzleti angol iránt érdeklődők sem panaszkodhatnak. Feleletválasztós teszt, hallás utáni és szövegértés alap-, közép- és felsőfokon, nyelvtani magyarázat, illetve rejtvény is van a magazinban.
84 oldal (és elenyésző a benne szereplő reklámmennyiség) és 750 Ft-ba kerül, ráadásul külföldön is megvásárolható. Inkább ezt veszem meg, mint a női magazinokat, amiknek a negyede reklám és a fele tartalmuk sem érdekel.



Aki célirányosabban szeretne keresni, kattintson az angoltanulás.lap.hu-ra, ahol kedvére tobzódhat.

De a németül, az olaszul, afranciául, a spanyolulés az oroszul tanulók sem panaszkodhatnak.

Az Okosítóra valamelyik lap.hu oldal segítségével bukkantam, ahol kezdő leckéket találunk angolul, németül, olaszul, spanyolul, franciául, oroszul és horvátul. A bal oldali sávban ezek mellett elérhető a lengyel, a román és az arab kezdőknek is.

Nagyon elszántaknak:
Francia kezdőknek franciául

Mivel mazochista nyelvtanuló vagyok és az olaszt is sokszor úgy értettem meg, hogy egy angol nyelvűeknek szánt honlap leckéit nézegettem, ezért a spanyolnál is ezt a módszert is alkalmazom, csakhogy már olaszul is tanulom a spanyolt.

Aki hozzám hasonlóan szereti nyelvtanulás közben használni a már meglévő nyelvtudását is, akkor ezeket az oldalakat ajánlom, amiket németek hoztak létre, ők pedig köztudottan híresek a precizitásukról.


A képen a németes oldal van, melynek jobb oldali sávjában a forgó földgömb segítségével kiválaszthatjuk, melyik nyelvet szeretnénk tanulni (oroszt, angolt, spanyolt, franciát, németet, olaszt vagy törököt, és a fölötte lévő info feliratú téglalapban megjelenik, hogy a választott nyelvet mely más idegen nyelveken tanulhatjuk.


Példa: ha valaki spanyolul szeretne tanulni:
rákattint a spanyol zászlóra és az infonál megjelenik, hogy négy nyelv (német, angol, francia, olasz) közül választhat.



Annak idején az egész osztály szerette, amikor az angolórákon dalokat hallgattunk, mert ha nem tetszett, addig sem kellett tanulni. A kettőt együtt kombinálja a Lyricstraining, ahol karaoke-szerűen gyakorolhatjuk az adott nyelvet.
A honlap felső részén választhatjuk ki a nyelvet (angol, német, olasz, spanyol, francia, katalán, török, holland, portugál, japán), majd megjelennek az adott nyelvű dalok videói. ezután már csak a nekünk legszimpatikusabbat kell kiválasztani és azt, milyen nehézségű legyen, azaz hány szót kell magunktól beírni.
Figyelem, az oldal látogatása függőséget okozhat!

Régen fel voltam iratkozva a Napi Angol és Olasz Percekre (más nyelveken is elérhető), de már megszüntettem azt az e-mail fiókomat, amire jöttek, és akkoriban már csak a hírlevelek érkeztek rendszeresen tőlük, nem a napi nyelvleckék. Pedig jó volt, mert az adott nyelvből három szinten szerepelt feladat egy-egy levélben minden hétköznap. Elvileg itt most is fel lehet rá iratkozni. Miután csak a hírleveleket küldték, írtam nekik egy e-mailt, hogy mi a helyzet az angol és az olasz leckékkel, de nem kaptam rá választ.Más e-mail címmel is feliratkoztam, de semmi.

Ahogy már februárban írtam, szerintem az egyik legjobb módszer egy nyelvgyakorlásához, ha rajzfilmeket nézünk az adott nyelven. Miért? Mert egyszerű a szövegük, érthetően beszélnek, bővítik a szókincset és közben még jól is lehet szórakozni.
De a rajzfilmek mellett számos filmet és sorozatot is megnézhetünk online.



Vers hétfőn

$
0
0
Szép Ernő: Add a kezed

Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed mert összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.





Vers

Szállj le a döglött lóról!

$
0
0

     Nemrég az 500 Ft-os könyvek között nézelődve bukkantam néhányra a Park Kiadó Lélekbúvár Könyvek sorozatából. A címeket elnézve, úgy gondoltam, egy sem érdekel, aztán a kezembe akadt ez. Először nem akartam a kosaramba tenni a Tanuljunk könnyen, gyorsan spanyolul! mellé, de aztán elolvastam a fülszöveget, belelapoztam, majd jött velem. Ma már azt mondom, jól tettem, és talán nem véletlen, hogy a két könyvre együtt találtam rá.

   Miután megvettem a könyvet, elkezdtem azon gondolkodni, nekem mi a döglött lovam? Aztán beláttam, hogy az enyém bizony összetett.

     Judith Sills gyakorló pszichoterapeuta, aki a praxisában előforduló példák és az azokhoz tartozó magyarázatok segítségével igyekszik megmutatni, hogyan is törhetünk ki a kényelem csapdájából, a kényelmi zónánkból. Mert bármennyire is szeretnénk valami mást elérni, mindig van valami és/vagy valaki, ami/aki visszatart bennünket akármilyen rossz is ez a csapda.

    A szerző hét lépés segítségével ismerteti a kitörés felé vezető utat. Nem biztos, hogy mi is abban a csapdában rekedtünk, mint a könyvben példaként említett személyek (például: munkahelyet váltanának, a válást vagy az elköteleződést fontolgatják stb.), de mindenesetre engem alaposan elgondolkodtatott és sok mindenre rádöbbentett.

    Nem látjuk a kiutat bizonyos helyzetből, amelyet már képtelenek vagyunk elviselni. Hiányzik valami, vagy éppen túl sok van belőle; az ember mélységesen csalódott magában vagy egyáltalán már semmit nem érez. Van tovább vezető lépés, mondják, de nem látjuk. Vagy látjuk, de odajutni - az más történet.

   A hét lépés:
  • Nézzünk szembe azzal, ami fáj
  • Jövőkép
  • Döntéshozatal
  • A séma felismerése
  • Oldás és kötés
  • Nézzünk szembe a félelemmel
  • Cselekvés

   A lépésekről bővebben egy-egy fejezetben olvashatunk, amelyek megadják a kellő lökést, hogy magunkba nézzünk, elkezdjük apránként alkalmazni a szerző tanácsait, és elindulhatunk végre az új célunk felé. Mert mindannyian kicsit olyanok vagyunk, mint Mr. Woodhouse, aki minden változást elutasít és fél is attól, hogy bekövetkeznek. Könnyebb panaszkodni és mást okolni a problémá(i)nkért (igen, én is nem egyszer estem már bele ebbe a csapdába), pótcselekvésbe menekülni, tagadni és fantáziálni, mert ki tudja, mi vár ránk, ha kilépünk a kényelmi zónánkból, és bizony emiatt szorongunk és félünk. De ha nem lépünk, akkor hogyan oldódna meg magától a problémánk?


   Számomra hasznos volt elolvasni, mert már jóval a könyv olvasása előtt néhány lépést megvalósítottam a lépésekhez tartozó kisebb lépések közül (remélem, érthető), de most végre beláttam, hogy a döntéseim miatt csak és kizárólag magamnak tartozom magyarázattal, és Mariska néninek meg Pista bácsinak vagy akárkinek semmi köze hozzájuk.
   Tavaly két döglött lóról is sikerült leszállni (az egyikről egyszer már megtettem, de aztán voltam olyan bolond, hogy visszaültem rá, ám szerencsére néhány hét múlva megint észbe kaptam), így ezek már nem hátráltatnak a saját utam megtalálásában. És ha akkor nem szállok le róluk, most nem biztos, hogy lenne energiám spanyolul tanulni, ami egyszer még jól jöhet, és egyben egy új kihívás is. 


   Biztosan nem ez a legjobb könyv a témában, de aki érzi, hogy elakadt valahol, nem azon az úton jár, ahol szeretne, megmutatja számára a lépéseket, melyek segítségével átgondolhatja a dolgait és végre a tettek mezejére léphet.
 Barka Ferenc illusztráció igazán jól sikerültek, remekül illeszkednek a szöveghez.

   Míg olvastam, újra megnéztem újra az Emma sorozatot (ezért is említettem Mr. Woodehouse-t) és aHölgyválaszt (tudom, nem ez a világ legnagyszerűbb filmje, de már régen láttam és remekül illett a könyv témájához). Utóbbiban Richard Gere egy olyan ügyvédet alakít, aki a kényelmi zónája határait feszegeti és ki is lép belőle.
Aki viszont ódzkodik az ilyen jellegű könyvektől, de mégis szeretné, hogy valaki felrázza, annak ajánlom Pablo Neruda versét, amit még januárban kitűztem a falitáblámra.

   Nem is ragoznám tovább, mert megtaláltam Börcsök Gyöngyi videóját, aki pszichológus, és szakmai szempontból értékeli a könyvet.


Judith Sills: Szállj le a döglött lóról! - A kényelem csapdája
Eredeti cím: The Comfort Trap or, What If You're Riding a Dead Horse?
Fordította: Gálvölgyi Judit
Illusztrálta: Barka Ferenc
261 oldal
Park Kiadó, 2011
Eredeti ár: 1290 Ft

A titkokkal teli ládika - Tegnap, ma, holnap

$
0
0

    Amikor felfedeztem az előrendelések között Sophia Loren tavaly, a 80. születésnapjára megjelent önéletrajzi könyvét, rögtön kíváncsi lettem rá, és közben azon kezdtem gondolkodni, mit is tudok róla? Be kellett látnom, hogy nem sokat, és - sajnos - csak nagyon kevés filmjét láttam.
    Így nagyon örültem, hogy már a megjelenés előtt elolvashattam a Tegnap, ma, holnapot, ami már most biztosította a helyét Az idei év legjobb könyvei címet viselő listámon.

    A karácsonyi készülődés mindenhol izgalmas és várakozással teli, különösen, ahol gyerekek is vannak. Így december 23-án, miközben Sophia Loren a Szentestére készülődik, és megérkezik négy kis unokája, akik mesét néznek, a nagymama ezen az estén visszagondol az életére. Előkerül egy sötét fadoboz, mely az emlékezés hullámait indítja el a benne rejtőző táviratok, levelek és fényképek által.

Amikor az életemre gondolok, meglepődöm azon, hogy mindez valóban megtörtént. Egy nap felébredek és rájövök, hogy csak álmodtam. Nem mintha könnyű lett volna. Minden bizonnyal szép volt. Nehéz volt. Megérte. A sikernek súlya van, meg kell tanulnunk, hogyan bánjunk vele. Ezt azonban senki sem tanítja meg neked; a válasz, mint mindig, benned rejlik.

   És Sofia Scicolone emlékezni kezd: mesél a szülei találkozásáról, a születéséről, a (Nápolyhoz közeli) Pozzuoliban töltött gyermekkoráról, ahol igazi nagy olasz családként éltek a nagyszüleinél mamácskával (az édesanyjával), a nagynénjével és két nagybátyjával, majd a húgával, hogy miként élték át a II világháború borzalmait, hogy az iskolában csak Piszkafának csúfolták, és hogyan indította el az édesanyja az úton egy olyan világ felé, ami számára csak álom maradt.

   Romilda Villani (mamácska) volt az, aki egy nápolyi szépségversenyre benevezte és elkísérte lányát, aki udvarhölgyként egy Rómába szóló vonatjeggyel is gazdagabb lett, ami megnyitotta a Cinecittà felé az utat. De ezt megelőzte egy, az egész későbbi karrierje szempontjából igen hasznos kurzus egy nápolyi színitanodában. Rómában a  kisebb statisztaszerepek után Sophia az akkoriban fénykorukat élő fotóregények világában találta magát. 
    Ekkor ismerkedett meg Carlo Pontival, az akkor már ismert producerrel, aki segítette a filmes karrierje kezdetén és a későbbiekben is. A kisebb-nagyobb szerepeket követően Sophia fokozatosan vívta ki a filmes szakma elismerését és haladt előre. De volt a háttérben valaki, aki nem nézte mindezt jó szemmel...

   17 évesen ismerte meg Vittorio De Sicát, akivel később számos filmet forgatott (köztük az Oscar-díjjal jutalmazott Egy asszony meg a lányát), kiegészülve Marcello Mastroiannival (Tegnap, ma, holnap; Házasság olasz módra), akivel a színész élete végéig elválaszthatatlan barátság fűzte össze. 

   Az olasz sikereknek és Carlo Pontinak köszönhetően Sophia előtt hamarosan kitárultak Hollywood kapujai is, ahol olyan neves partnerekkel játszhatott együtt, mint Cary Grant (Magányos apuka megosztaná), Paul Newman(A hongkongi grófnő, Lady L.), Clark Gable(Nápolyban kezdődött), Omar Sharif vagy Gregory Peck (Arabeszk).

   
   Sophia Loren önéletrajzi könyve nemcsak visszatekintés az elmúlt 80 évére, de filmtörténeti időutazás is egyben. Egy rendkívül őszinte, humoros, néha szomorú visszaemlékezés, melyben az örömteli és viharos pillanatok mellett kibontakozik mindazok emberi arca is, akiket eddig csak a filmekből ismertünk.

   Csupán egyszer éreztem magam kicsit elveszettnek - mivel nem ismertem Sophia Loren magánéletét -, amikor a Carlo Pontival közös éveik első időszakáról ír, de később mindenre választ kaptam. 

    Az emlékezés fonalán a magánéleti események között bukkannak fel egy-egy forgatás élményei, és ezt a fonalat csak néha szakítja meg egy-egy közjáték (összesen kettő), amelyekben visszacsöppenünk abba a bizonyos decemberi estébe, de amelyek mégsem zökkentenek ki az olvasás ritmusából. 
Az emlékezet furcsa társ, amely időnként elragad és magával visz úgy, hogy szinte észre sem veszed. Nagyon jó dolog visszamenni a múltba, elragadtatni magad, és közben minden másról megfeledkezni. Lehet, hogy az emlékezet összekeveri a dátumokat és a hozzájuk fűződő dolgokat, kisded játékokat űz veled, amikor kitörli a túl erős fájdalmat és a túl heves érzelmeket; de ha van türelmed hozzá, hogy kövesd, visszavezet oda, ahol valóban éltél. Oda, ahol tényleg voltál, nem pedig oda, ahol csak hitted, hogy voltál. Elég, ha ellenállsz a kísértésnek, hogy a rövidebb úton menj, hagyd, hogy a hosszabb ösvényen vezessen, amely elvész a részletek között. Talán a sarkon túl, ki tudja, olykor egy meglepetés vár rád. Ma este az ágyam tele van szórva emlékekkel. Egy levél sorai, egy fényképbe zárt tekintet, a színek és a hangok között felgyúlnak ezek az emlékek, hogy elmeséljék nekem az életemet.

   Egy pillanatig sem éreztem azt, hogy Sophia Loren, a számtalan díjjal kitüntettet filmsztár az, aki hozzám szól a lapokról, aki akár burkoltan, akár nyíltan azt sugallja, hogy: Látjátok, mekkora sztár vagyok? Nem, legyen szó az élete bármely szakaszáról, sosem felejtette el azt, honnan jött, nem felsőbbrendű lényként tekint önmagára, aki a hírnév érdekében, vagy később, ennek köszönhetően bármit megtehet.  

    A memoárt számos fénykép színesíti, és külön piros pontot érdemel, hogy a nápolyi dialektusok mellett az olasz és angol párbeszédek és kifejezések fordítása is helyet kapott a lábjegyzetben, így bármely korosztály bátran kezébe veheti, nem kell tartania az olvasás közben felbukkanó nyelvi akadályoktól. A könyv végén található névmutató segítségével pedig a későbbiekben is könnyen megtalálhatjuk az adott személyhez tartozó eseményt, történetet. 

    Nem szeretek laptopon olvasni, de amikor megnyitottam és elkezdtem olvasni a Tegnap, ma, holnapot, már az Előszóban magával ragadott, és az ódzkodásom ellenére is azon kaptam magam minden alkalommal, hogy még nem akarom bezárni a Wordöt. 
Beleolvastam az interneten az eredeti olasz szövegbe, melynek gördülékenységét nagyszerűen visszaadja a magyar fordítás, és bár Sophia Lorent nem íróként ismerjük, de ezen minőségében is remekül helytáll. 

    Kortól és nemtől függetlenül mindenkinek csak ajánlani tudom, akár szereti Sophia Lorent, akár nem. Mindkét tábor számára is sok meglepetést tartogathat a könyv, de azok sem fognak csalódni benne, akik egyszerűen csak egy őszinte és remekül megírt memoárra vágynak egy kislányról, aki valóra váltotta az édesanyja álmát, ami később az övé is lett. Aki előttünk, a lapokon válik statisztává, majd ismert és elismert színésznővé, de aki számára mindig is a család volt a legfontosabb - elég, ha csak az édesanyja életéről szóló Tükreim című tévéfilmre gondolunk, melyben ő játszotta Romilda Villanit -, és sosem feledkezett meg a gyökereiről.


    Azért azt csendben megjegyzem, ha nem is mindegyik filmje kerül szóba, de a könyvben említett számos alkotás közül nem egy cselekményéről ír részletesen, így aki nem szereti, ha lelövik előtte a poénokat, érdemes olvasás előtt megnéznie őket.


Sophia Loren: Tegnap, ma, holnap
Az életem
Eredeti cím: Oggi, ieri, domani. La mia vita
Fordította: Wiesenmayer Teodóra
kb.: 330 oldal
Helikon Kiadó, 2015
3990 Ft

"A berekben nem lehet okoskodni..."

$
0
0

   A Tüskevár után egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb sorra kerül a folytatása is, a Téli berek, csupán az időpont volt kérdéses. Mivel a napokban egy ismerős világra vágytam, de az Anne sorozat utolsó része nem éppen szívmelengető lesz, ezért le is szavaztam, és eszembe jutott Fekete István. Mert egyértelmű, ha a Tüskevárt télen olvastam, akkor a Téli berek csakis nyári olvasmány lehet.

    Ismerőseink, Tutajos, azaz Ladó Gyula Lajos és Bütyök, azaz Pondoray Béla immár nyolcadikosok lettek, és a kamaszkor örömei és nehézségei őket is utolérték.

    Bütyök már nyáron szerelemre lobbant Kati iránt, míg Tutajos Bikficnek (az emeletükön lakó Varjú bácsi kutyája) köszönhetően ismerkedett meg Sárival, akivel titkos találkákat szervez.


   Beköszöntött a tél, leesett a hó, az iskolában is kitört az ilyenkor szokásos járvány, aminek Tutajos is áldozatául esett. Közben megjött István bácsi is, aki a téli szünetre ismét elvinné a két fiút a berekbe, de a család még nem adta áldását az utazásra. Természetesen ez is hamarosan megérkezik, Tutajos is felgyógyul, és a betegséghullámnak köszönhetően az iskola is korábban csukja be kapuit, így már semmi akadálya, hogy a két jó barát Bikficcel kiegészülve ismét vonatra szálljon, hogy megismerje a téli berek világát.

    A berekben nincs protekció, és a tél nem ismer pótvizsgát. Itt állandóan tudni kell az egész anyagot, mindennap felelni, súgni nem lehet, és egyetlen rossz felelet az élet teljes bukását jelenti. 

    Csakhogy Tutajosunk ezt még nem tudja, és bizony a kamaszkor átka, hogy újabban előszeretettel okoskodik, legyen szó osztálytársról vagy Piri mamáról, de még István bácsi sem kivétel.

    - Mer nyáron még csak elpojácáskodhatik, akinek kevés az esze, de ilyenkor nem. Aztán - ide hallgasson, Gyula, nem azért mondom, de jobb, ha nem okoskodik. A berekben nem lehet okoskodni... Aztán István bátyjával meg éppen nem lehet okoskodni... mert jó ember, igen jó ember... hanem aztán, ha okoskodnak vele, egyszer csak megfordul benne a borjú, akkor aztán isten veled, fakereszt, vége a világnak!

    Miután Nancsi néni megetette és elegendő elemózsiával ellátta az ifjoncokat, kezdetét veszik az újabb kalandok a berekben. A nyári gunyhóból kis ház lett, ahol vígan pattog a tűz és Tutajos és Bütyök, valamint Bikfic is eltölt néhány napot.

    A horgászatok, a magasles felderítése és a vadászatok mellett Bütyök megismerkedik a tehéntartás rejtelmeivel is.

    A regény első részében Fekete István előszeretettel csillogtatja meg kissé cinikus humorát, ami számomra meglepetés is volt, de egyben remekül is szórakoztam. A természet, a táj leírása most is csodálatos, és a két fiú mellett, mi, olvasók is ismét sokat tanulunk Matulától.

   Bevallom, a vadászkalandok már kevésbé voltak ínyemre, mert persze Tutajosnak micsoda dicsőség egy róka vagy pézsmapocok elejtése, de - szerintem főleg a róka - gyönyörű állat, ami nem arra való, hogy ágyelő vagy nyakbavaló legyen a bundájából, még akkor sem, ha tudom, hogy megeszi a nyulat és elviszi a tyúkokat (igen, a Vuk óta rókaimádó vagyok).


   Tudom, hogy Fekete István nagyon jól ismerte a természetet és a háztáji és vadon élő állatokat is, de azért csendben megjegyzem, hogy Bütyök - aki városbéli puhány és nyavalyás (ahogy A nagy ho-ho-ho-horgász mondaná) - is tudhatná, hogy a tehén nem szül, hanem ellik, és nem pontosan úgy történik a laktáció, ahogy azt a fiú elmondja. Ha az ellés után rögtön elkezdenék tömni a tehenet ennivalóval, akkor ellési bénulást kaphatna, amiből meggyógyulhat, de akár a vágóhídra is kerülhet. Úgyhogy csak fokozatosan kezdik el ismét úgy etetni, mint korábban. A Bütyök által említett Julcsa nevű tehén, aki negyven liter tejet ad, valóban létezhet, csakhogy nem egy fejés, hanem a reggeli és az esti után adhat összesen ekkora mennyiséget (ezt azért nem árt tudni).

     De nem feledkezhetem meg a gazdaságban dolgozó Miska bácsiról sem, aki nemcsak nagyevő, de mert is nagyot álmodni, ahogy napjainkban mondani szokás. Miska bácsi ugyanis azt ecseteli a tehenek iránt rajongó Bütyöknek, hogy a frissen beszerzett fejőgéppel egyszerre négy tehenet is meg lehet fejni! Nos, ne feledjük el, hogy a regény 1959-ben jelent meg, tehát egy-két évvel korábban játszódhat. És ha az áramot is csak nemrég vezették be a gazdaságban, akkor hogy tehettek szert egy ilyen szuper fejőgépre? Aki látta már, hogy fejik a teheneket, az tudja, hogy a gép négy csövét egyszerre egy tehén teljes tőgyére teszik fel, és miután "elkészült", csak utána teszik át egy másik tehénre. Ráadásul egyszerre négy tehenet fejni fizikailag is képtelenség, ugyanis egy fejőgépnek nem kilométeres csövei vannak, így nem értem, Fekete István hogy írhatott le ekkora butaságot?
 Tehát, Kedves Gyerekek és Olvasók, nem kell mindent elhinni, amit olvasunk. Nem vagyok agrármérnök, sem állatorvos, de nyolcéves koromig volt két tehenünk, így láttam egyet s mást.

    Ami szintén meglepett, hogy Fekete István ifjú vőlegényeink menyasszonyait egyszer bizony jól összekeverte. Tutajos az indulás előtt megígérte Sárinak, hogy a lány egyik barátnője (akinek a neve nem derül ki) címére ír majd a berekből, erre ezt olvastam:

    Tutajos éppen Sárira gondolt és a levélre, amit majd Szanyadi Katalin fog kapni (...). Szanyadi Katalin pedig nem más, mint Bütyök menyasszonya.

 
   Mindezektől eltekintve ismét jól éreztem magamban a berekben, a fiúkkal egyetemben én is sokat tanultam és jó volt a kánikulában a hóesésről olvasni. Nagyon szerettem Fekete István humorát, különösen Trézsi nénit (azt nem árulom el, ki ő), a tájleírásokat, és hogy Tutajosra ismét csak jó hatással volt István bácsi, Matula és a téli berek világa. Egy ilyen forró nyári napon, amilyennek a mai is ígérkezik, üdítő egy ilyen könyvben elmerülni.


Fekete István: Téli berek
339 oldal
Móra Kiadó, 2003
Az új kiadás is a hangoskönyvön szereplő borítóval jelent meg.
A hangoskönyvet ismét Széles Tamás olvassa fel, 676 perces és 3490 Ft-ba kerül.

Vers hétfőn

$
0
0
 Baranyi Ferenc: Lány a kútnál

A lány leült a kútnál
és szép volt, mint a kút,
melynek mélysége lentről
fel, az arcára hullt,
a kőalak mögötte
majd megveszett, hiszen
rangban hozzákövülni
nem volt reménye sem,
a lány leült a kútnál
és elmosolyodott,
az örökkévalóság
percekre tört legott,
felkaptam egy darabját
s elfutottam vele,
nehogy egy moccanás, egy
zörej visszavegye.
Csak nékem rendeződött
így össze ez a kép.
S immár kimerevített
tökély a töredék :
az elcsent pillanat már
örökös programom.

A lány leült a kútnál.
Azóta szomjazom.

(Erice [Sicilia], 1983)


Vers

"Tényleg, kicsoda valójában Coco Chanel?"

$
0
0

     Nemrég néztem meg az Audrey Tautou főszereplésével készült filmet, ami bevallom, nem tetszett. Mást vártam tőle és számos dologra nem derült fény Coco életéből, ezért nagyon kíváncsi lettem C. W. Gortner regényére, ami angolul márciusban látott napvilágot, így nem lehet panaszunk, hiszen nagyon gyorsan megérkezett a magyar kiadás is.

    A szerzőtől még nem olvastam semmit, csupán annyit tudtam róla, hogy történelmi - királynős - regényei jelentek már meg magyarul, amelyekről csak jót olvastam, így kíváncsian kezdtem el a Mademoiselle Chanelről szóló könyvét.


   A Prológusban 1954-be csöppenünk, amikor a már nem éppen fiatal divattervezőnő legújabb kollekcióját készül bemutatni, és miközben a modellek már elindulnak a lépcsőn, ő leül és visszaemlékezik az életére.

   Nem emlékszem pontosan hol olvastam (és nem jelöltem be sem), de még a regény elején mondja azt Coco: ki vagyok én, hogy ítélkezzem fölötte?, ami a könyv végéig ott motoszkált a fejemben, és ezzel a gondolattal olvastam tovább.

   Gabrielle Chanel 12 évesen veszítette el varrónő édesanyját, ezért nővérével és húgával anyai nagynénjeik gondjaira bízták, míg két öccsét egy-egy család fogadta be. A kis Coco remélte, hogy vándorkereskedő apjuk gondoskodni fog róluk, hogy magához veszi őket, de nem így lett. A lányok árvaházba kerültek, ahol a két nagyobb együtt maradhatott, míg húgukat a kicsik között nevelték.

   Mivel édesanyjuknak mindig segítettek, így Coco tehetsége a varráshoz korán megmutatkozott, bár az árvaház szigorú szabályait és a többi lányt nehezen viselte. Szerencsére a könyvek között menedékre talált, így alkalmazkodott a körülményekhez.

   Csakhogy eljött a pillanat, amikor a lányok felnőttek és dönteniük kellett a sorsukról. Ekkor ismerte meg a két lány apjuk családját, Louise-t, aki kalapokat készített és a vele (Cocóval) szinte egykorú Adrienne-t.
   Gabrielle már az árvaház falai között elhatározta, hogy ő szeretne valaki lenni, amit a két keze munkájával el is ér majd, de hosszú út vezetett még a hírnévig.
   - És veled mi a helyzet? - kérdezte felragyogva. - Én elárultam az álmomat, most te is mondd el a tiédet.
   - Nekem... nincsenek álmaim - feleltem vontatottan. - Csak azt tudom, hogy valamit szeretnék csinálni.
   - Valamit? - kérdezett rá?
   - Igen, hogy legyen belőlem valaki. - Azelőtt meg se fordult a fejemben ez az ötlet, sőt, azt sem vettem észre, hogy feszít belülről. Azt gondoltam, Adrienne ki fog nevetni, hiszen az én álmom még az övénél is nevetségesebb volt. Szegény voltam, és ráadásul nő. Már az is jó lett volna, ha valakinél dolgozhatok, ha egyáltalán eljutok odáig.
   De ő úgy látszik, azt gondolta, hogy számomra lehetséges. - Szerintem lesz valaki belőled. Te bármit képes vagy véghezvinni, amit csak kitalálsz magadnak. Csak a megfelelő alkalom szükséges hozzá.
   - Az alkalmak pedig olyanok, mint a történetek a könyvekben -szóltam -, mindössze ki kell választani egyet közülük.
   - Szerintem te már választottál. Lenni akarsz valaki.

   Egyelőre Adrienne-nel segédvarrónőként, majd mellékesként énekesnőként kereste a kenyerét, és egy találkozásnak köszönhetően lassacskán elindult, hogy valóra váltsa az álmát.

   Nem szeretnék többet elárulni, hiszen a következő évek számtalan boldog és szomorú percet, szenvedést, nehézséget, sikert, szerelmet, új barátságokat és ismeretségeket (Jean Cocteau, Picasso, Gyagilev, Sztravinszkij stb.) tartogatnak, köztük az I. és a II. világháború, illetve a kettő közötti nagy gazdasági világválság megpróbáltatásait.

   Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez biztosan egy női olvasmány, amiben rengeteg szó esik a divatról, mindenféle ruhákról, gyorsan megnyugtatom, hogy ez nem így van. Persze a világ egyik leghíresebb divattervezőnőjéről szóló regényből, pontosabban önvallomásból - hiszen Coco E/1. személyben meséli el az életét -, nem hiányozhat a divat sem, elvégre ez a munkája, ennek köszönhette sikereit, de legalább ekkora - ha nem nagyobb súllyal - bírnak az életét meghatározó események.

    Már az elején magával ragadott és az utolsó oldalig nagyon szerettem olvasni. Meg is lepődtem, amikor az első fejezetekben bevillantak a már említett film részletei, aztán már csak az jutott eszembe, hogy lehetett a többit kihagyni belőle?

   Coco Chanelnek nem volt könnyű élete, bár fiatalon sikert sikerre halmozott, mégsem mondanám azt, hogy egy tündérmese tárult elém. És éppen ezért szerettem nagyon, mert bár néha én is éreztem a Cocóból áradó büszkeséget, mégis feltárult mellette az emberi oldala. Az, amit sokan nem, vagy félreismertek.

   Magával ragadó, izgalmas, olykor letaglózó, őszinte és remekül megírt - olvasás közben többször is eszembe jutott, ha nem tudnám, hogy férfi a szerző, talán el sem hinném - regény egy nőről, aki gyerekként szeretett volna valaki lenni, és lett is valaki. Méghozzá nem is akárki. Aki mert szembeszállni a szabályokkal és újítani, és ebben rejlett és rejlik a sikere.

  Azért csendben megjegyzem, mert tudom, hogy nem vagyok egyedül, akit zavar, amikor a női kosztüm felső részét zakóként emlegetik, pedig ezt blézernek hívják, de ettől eltekintve, úgy látszik, ebben az évben az élet- és önéletrajzi regények viszik a prímet, mert egy újabb könyv biztosította a helyét Az idei év legjobb könyvei elnevezésű listámon.

   


C. W. Gortner: Mademoiselle Chanel elmeséli az életét
Eredeti cím: Mademoiselle Chanel
Fordította: Megyeri Luca
464 oldal
Tericum Kiadó, 2015 <- részlet a könyvből
3970 Ft
A szerző honlapja

Coco Chanel és a nyelvtanulás

$
0
0
Ha már a múlt héten összeszedtem/szedtünk néhány linket és egyebet, amelyek segíthetik a nyelvtanulást, ezen a héten pedig már Mademoiselle Chanel is elmesélte az életét, akkor hozzuk össze a kettőt.
 Véletlenül bukkantam Szalai Gabriella honlapjára, amikor az interneten keresgéltem, és megjelent egy cikk, amiben Gabi Coco Chanel tanácsait ülteti át az angol tanuláshoz kapcsolva. Ezek a mondások pedig nemcsak az angolul és a más nyelvet tanulóknak lehetnek hasznosak, hanem bármelyikünknek. Érdemes őket elolvasni.
Egyébként Coco Chanel beszélt angolul.

Holdfény szonáta

$
0
0

    Sosem titkoltam, hogy nagyon válogatós olvasó vagyok, de valamiért Mörk Leonóra nemrég megjelent könyve elkezdett érdekelni, mivel akkoriban hallottam egy beszélgetést vele, akit leginkább az Elle-ből ismerhetünk újságíróként.

    Két főszereplőnk, az orvos, Bodrogi Eszter és az osztrák zongoraművész, Alexander Thiemann. Már itt feltehetjük a kérdést, hogy mi köze ennek a két teljesen különböző embernek egymáshoz?

   Nos, Eszter tinédzserként hallotta először játszani az akkor még pályája kezdetén álló Thiemannt, amikor az édesapja behívta, hogy hallgassa meg az ő előadásában Beethoven Holdfény szonátáját. Eszter a CD borítóján meglátja a művész fényképét és azonnal beleszeret. Igen, ez elég furcsán hangzik, de tizenévesen minden lány van, volt és lesz is valakinek a rajongója. Míg Eszter osztálytársai a Take Thatért voltak oda, ő egy zongoraművészért. Azt azért rögtön tudta, hogy rajongása tárgya elérhetetlen, ezért nem ringatta magát hamis illúziókba.

    Thiemann időközben világsztár lett, annak minden áldásával és átkával. Mostanában éppen az árnyoldalát tapasztalja meg, amikor - számára is érthetetlen módon - az interneten egy lejárató kampány indult ellene, ami derékba törheti a karrierjét. És most jön a fordulat: hogy tisztázhassa magát, csak Eszter tud neki segíteni.

   Bevallom, az első fejezetekben volt egy olyan érzésem, mintha a Szex és New Yorkot olvasnám, de aztán el is múlt - szerencsére. A későbbiekben már kifejezetten kezdett érdekelni, hogy mi fog ebből kisülni, és amikor a II. világháborús fejezetekhez értem, már nem tudtam letenni.

  A továbbiakban már akadt egy-két - számomra - túlságosan romantikus fejezet, és ha valaki az elején odafigyelt, már megsejthetett ezt-azt. Szándékosan nem árulom el, mivel kapcsolatban, mert nem akarom elmesélni az egész cselekményt.

  Leszámítva néhány furcsa kifejezést - Csilla szeme tágra nyílt, olyan képet vágott, mint aki most szúrta magát szájpadláson a szívószállal, amivel a vanilla lattéját igyekezett éppen magába transzportálni. -, eltekintve a márkafelsorolásoktól (kinek milyen autója és telefonja van, milyen üzletben vásárol, milyen márkájú cipő volt rajta stb.), nem is sikerült rosszul a könyv. A szokatlan narrációját is gyorsan megszoktam, mert először Eszter a narrátorunk, majd átvált E/3. személyűre, és így tovább.
   Bár azért csendben megjegyzem, hogy Garibaldék vörös ingben jártak, és tudtommal az olasz fasiszták viseltek fekete inget. Lehet, csak számomra szokatlan és zavaró, de mindig az volt a természetes, hogy a világháborúk, az uralkodók és a pápák sorszámait római számmal írjam, és ne arabbal.

   Mindenképpen pozitívum, hogy Eszter egyáltalán nem hasonlít a romantikus regények üresfejű hősnőire, akiknek az érdeklődési körét a divat, a kenceficék és a pasik alkotják, hanem egy értelmes, intelligens és művelt nő, aki valóban szereti és ismeri a klasszikus zenét, és az irodalom sem a limonádé könyvekkel egyenlő számára. Végre egy könyv, ahol a szereplők nem sznobságból vagy csak azért hoznak szóba zene- és irodalmi műveket, mert valahol hallottak róluk, és milyen menő egy-egy névvel és/vagy címmel villogni, hanem mert számukra ez természetes.

   Nagyon érdekes volt olvasni a sztárok iránti rajongásról, amelynek mértékéről a célszemélyek - legtöbbször - nincsenek is tudatában. Mert - ahogy a bejegyzés elején is írtam -, mindenki rajong tizenévesen valaki(k)ért, amit később kinő vagy csak az illető(k) iránti tiszteletté szelídül, de nagyon sokan vannak, akiket felnőttként is annyira magával ragad az imádat, hogy leginkább betegesnek mondható érzéseket csal belőle elő. Azért ez elég ijesztő lehet egy közismert ember számára, nem?

  Mörk Leonóra regényére nyugodtan ráaggathatom a strandolós könyv címkét, ám a tartalmasabb fajtából, mivel én is megismertem egy számomra eddig ismeretlen festő, Hans von Aachen nevét. A romantikus és kalandos szál mellett felbukkan Thomas Mann, Szerb Antal,Goethe, Rilkeés/vagy Georg Trakl neve is, illetve szó esik Mozart (bevallom, egy picit büszke voltam magamra, amikor a Così fan tutte-ból szóba került a Soave sia il vento, amit ismerek), Wagner, Scarlattiés Beethoven műveiről is, és ha valaki a felsoroltak közül bármelyik után elkezd érdeklődni, már megérte elolvasnia. A hasonló könyveket elnézve, nem is rossz, és - ahogyan mások is megjegyezték -, végre valaki, aki a német és az osztrák kultúrát preferálja.

  Mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy nagyon tetszik a könyv elején szereplő idézet:
Odakint felhőkkel játszik a szél,
Ők is, mint mi, jönnek valahonnan.  
(Georg Trakl)

A címben szereplő Holdfény szonáta 3. tétele Valentina Lisitsa előadásában:





Mörk Leonóra: Holdfény szonáta
216 oldal
Jaffa Kiadó, 2015
2940 Ft

Vers hétfőn

$
0
0
 Somlyó György: Az arcod

Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át
fölötte vijjogón a gond.
S tükrén az oldhatatlan szomorúság
sikamlós olaja borong.

Vizére, mint lehajló parti fűzek,
borul lombos, sötét hajad.
Iszamós emlékid hínárba fűzted
s most ott kúsznak a víz alatt.

A távolból derengve imbolyognak,
mint hegyek ködlő ormai,
múlt rettegésnek, szégyennek s iszonynak
feltornyosúló árnyai.

Majd csillanó mosoly bukkan ki szádra,
mint felbukó fényes halak.
De félve visszahull mindjárt s utána
csak hullám és zavar marad.

Szél zúg. Mi minden kavarog e szélben,
mely sóhajaidból fakad!
Most kél a hold és ver föléd az éjben
vágyakból ragyogó hidat.

Súlyos ködként fed a bizonytalanság,
nem törik át fénylő szavak.
Az ifjú, megrázó boldogtalanság
csodálatos tájképe vagy.


1913. június 22-én született Weöres Sándor.

Weöres Sándor:Önarckép

Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
benn semmi jellemzőt sem találsz.

Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
rég megszokta kezem dombját - völgyét,
de ő sem tud mesélni rólam.

Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok.
Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
de legbenső mivoltom maga a nemlét.

Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?



Versek:
Somlyó György
Weöres Sándor


Bár a héten még nem fog feltűnni, de ezennel határozatlan időre takarékra állítom magam a blogolást illetően, mert szeretnék többet foglalkozzam a nyelveimmel. A versek maradnak, a többit pedig meglátjuk. Akit nagyon érdekel, éppen Sophia Loren könyvét olvasom, és tervezek egy-két újraolvasást is a nyárra.
Úgyhogy szép nyarat és jó olvasást kívánok Mindenkinek.

Beatrix Potter élete

$
0
0

    A megjelenésekor figyeltem fel erre a könyvre, mert bevallom, az én gyerekkoromból teljesen kimaradtak Beatrix Potter meséi. Miután megérkezett a könyv, el is olvastam és nagyon tetszett, később pedig a filmet is sikerült megnéznem. Mivel mostanában úgyis előnyt élveznek nálam az életrajzi regények, így ismét elolvastam. 

    Valószínűleg nem tévedek, ha azt mondom, hogy az elmúlt több mint száz évben gyerekek százezrei (talán még milliói is) nőttek fel Beatrix Potter meséin. De ki volt a megalkotójuk? Ezt a kérdést tette fel magának Richard Maltby Jr. is, amikor egy nyaralás alkalmával a szállodájukban felfedezte az írónő könyveit, melyekben néhány szót talált az életéről is, és egy bizonyos momentuma felcsigázta.

    Beatrix Potter és az öccse vagyonos angol családba születtek, apjuk ügyvéd volt, anyjuk számára pedig a legfontosabb mindig is az volt, hogy a társaságban jó színben tűnjenek fel, hogy mások csak jót gondoljanak róluk. Főleg az után, hogy hiába hívták sorra a vagyonos és nőtlen fiatalemberek családjait vendégségbe, Beatrix lányuknak egyik sem nyerte el a tetszését.

Az igazi Beatrix Potter
   Azért ne gondoljuk azt, hogy Beatrix egy besavanyodott vénlány volt, aki naphosszat semmit sem csinál, legfeljebb pletykál és kötöget. Gyerekkora óta szeretett és tudott is rajzolni és festeni, így akkoriban az állatait és az őt körülvevő világot rajzolta le, amelyekhez történeteket talált ki.

   Amikor pedig az egyik korábbi nevelőnője kisfia beteg lett, Beatrix megírta a Nyúl Péter kalandjait, amit elküldött a kis betegnek, aki nagyon hálás volt érte. A Nyúl Péter kalandjait néhány másik mese is követte, és így született meg az ötlet, hogy előbbit magánkiadásban megjelentesse, hogy bármikor odaadhassa az ismerőseinek.

   Ekkor jutott eszébe a helyi kanonoknak, ha már ilyen sikert arattak a mesék, miért nem adatja ki őket Beatrix egy kiadónál is? A kanonok szerencsére ebben is segédkezett, így került az akkor 36 éves Beatrix az F. Warne és Társa Kiadóhoz. A két testvér nem sok sikert jósolt a vállalkozásnak, így egyszerűen öccsükre, Normanre sózták Beatrixet és a mesekönyvét, aki nagy elánnal vetette magát a feladatba.

   Így kezdődött a máig is töretlen sikertörténet. És Beatrix nemcsak a sikert ismerte meg, hanem új, számára ismeretlen érzéseket is.

   Az életnek megvan az a szokása, hogy ha az ember odafigyel rá, vezérli az útján. Oda kell mennünk, ahova vezet, ha tetszik, ha nem.

   Másodjára talán még jobban szerettem ezt a könyvet, amint amikor nyolc éve olvastam. Nem tartottam csodabogárnak Beatrixet és nagyon tetszett, hogy ennyire erős, önálló akarattal bíró személyiség volt, aki fütyült a társadalom elvárásaira. Millie-ben (Norman nővére) tökéletes barátnőre talált, és jókat nevettem, amikor Beatrix gardedámjának túljártak az eszén.
   Talán még ma is vannak, akik bolondnak tartanak valakit, mert beszél a rajzaihoz. De miért lenne bolond? Egyszerűen csak van fantáziája.

   Ez egy igazi lélekemelő és önbizalom-erősítő olvasmány egy nőről, aki szembe mert szállni az elvárásokkal és elindult valami más felé.
    Aki látta a filmet, annak is érdemes elolvasnia és fordítva is. Szomorú, hogy a könyv már beszerezhetetlen. Az pedig különösen érthetetlen számomra, hogy miért Renée Zellweger mosolyog a borítón? Az rendben van, hogy a regény a film könyvváltozat, amit szintén Richard Maltby Jr. jegyez (és mindkettőt el kell adni, ugye), de így a háttérbe szorul az igazi Beatrix Potter, akire azért annyira nem hasonlít Miss Zellweger.

   Az viszont biztosan nem véletlen, hogy Beatrix Potter meséi világhírűek lettek, és a mai gyerekek is ugyanúgy szeretik őket. Tavaly nekem is sikerült beszereznem két könyvét: az egyik a Nyúl Péter és nagyon bájosak a rajzai.
Nemrég láttam a gyerekcsatornán, hogy már a számítógépes változata megy a mesének, és nagyon nem tetszett. Valamiért mások a számítógépes grafikák, mint a hagyományos, kézzel rajzoltak. Valahogy utóbbiak - szerintem - személyesebbek. Még szerencse, hogy Miss Potter mesekönyveiben az eredeti illusztrációkat használják a mai napig is.

  

Richard Maltby Jr.: Beatrix Potter élete - A világhírű Nyúl Péter és barátai alkotója
Eredeti cím: Miss Potter
Fordította: Szieberth Ádám
234 oldal + a közepén képmelléklet a film jeleneteiből
General Press Kiadó, 2007
2200 Ft

Othello

$
0
0

   Az egyik nagy hiányosságomat sikerült végre pótolnom, hogy elolvastam Shakespeare egyik legismertebb tragédiáját, főleg hogy mostanában többször is "találkoztam vele" egy-egy filmben, illetve könyvben.

    Velencében járunk, amit éppen a török fenyeget, és a város vezetése Othellót, a nemes mórt bízta meg seregei vezetésével. Csakhogy nem mindenki nézi jó szemmel ezt: Jago, a mór zászlósa bosszút forral, amiért Othello Cassiót, és nem őt nevezte ki hadnagyává. Ehhez kapóra jön, hogy Othello megbabonázta Desdemonát, akire szemet vetett Rodrigo is, így őt is bevonja a cselszövésbe, melynek Cassio is áldozatául esik.

JAGO (...)
           Bolondbul így csinálok pénzeserszényt.
           Gyalázat volna kitanult eszemre,
           Ha úgy lopnám időmet egy gyügével,
           Hogy mulatságom, s hasznom meg ne leljem.
           A mórt utálom. Hírlik széltiben,
           Hogy ágyamban latorkodott. Ki tudja?...
           Akár igen, akár nem, énnekem
           Készpénz minden gyanú. Ő kedvel engem:
           Annál könnyebb lesz célt érnem vele.
           Szép Cassio, helyedbe ülök, én még!
           De egy csapásra két legyet hadd üssek!
           Hogy is? Lássuk csak! Othellónak egyszer
           Majd megsugom, hogy ez a Cassio
           Meg Desdemona már túl jó barátok.
           Jó termetű, mézes szavú legény: 
           Mindjárt gyanús lesz, mint asszonypecér.
           S a mór olyan hiszékenylelkű,jámbor:
           Hitelt ad még a hitetlennek is.
           Orránál fogva úgy fogom vezetni,
           Mint egy csacsit!
           Megvan! Igen! Megfogant az ötlet!
           Éj s pokol, szűld meg ezt a szörnyszülöttet.
 
    Dióhéjban ennyi a történet, de csak látszólag tűnik ennyire egyszerűnek.  Jagót nem véletlenül tartják a drámairodalom legnagyobb cselszövőjének, mert hízelgésével bárkit maga mellé tud állítani, és Othellóban egy pillanatra sem ébred kétely zászlósa szavai kapcsán. És Jago igen nagy örömét leli abban, hogy egyszerre ennyi ember táncol úgy, ahogyan ő fütyül.

    A gyönyörű és ártatlan Desdemona hiába küzd, a zöld szemű szörny már befészkelte magát férje szívébe, aki a fájdalomtól, a csalódottságtól és a haragtól már nem látja és nem hallja őt, csak Jago szavai visszhangoznak a fülében.

   Visszatérve Jagóra, hiszen ő az, aki mozgatja a szálakat: Shakespeare egy nem mindennapi intrikust alkotott meg benne, aki a saját feleségét is gátlástalanul felhasználja, hogy elérje a célját. Ezek után pedig már nem okoznak meglepetést a mesterkedései.

   Shakespeare tragédiájának ötletét egy itáliai mese adta, és érdekesség, hogy Othello azért lett fekete, hogy a nagy drámaíró ezzel is leküzdje az emberek előítéleteit a feketékkel szemben.

    Bár a dráma több mint 400 éves, mégis máig sem vesztett aktualitásából, hiszen a színházak repertoárján ma is megtalálható, de nem feledkezhetem meg Verdi operájáról sem, illetve a számos filmfeldolgozásról sem.

    A végkifejlet mindenki számára ismert, ennek ellenére érdemes megismerni az odáig vezető utat, mert Shakespeare most is nagyot alkotott. (A jellemek boncolgatása megérdemelne még néhány szót, de akkor ki olvasná el a drámát?)

    JAGO Nincs erőd? Fittyfenét? Rajtunk áll, hogy mi lesz belőlünk! Testünk-lelkünk a kert, akaratunk a kertész. Vethetünk belé csalánt, vagy ültethetünk salátát; plántálhatunk belé izsópot, s kigyomlálhatjuk a kakukkfüvet; bevethetjük egyfélével, tarkázhatjuk sokfélével, parlagon hagyhatjuk lustaságból; megművelhetjük szorgalommal - mind ennek ura és mestere: az akarat.


William Shakespeare: Othello
Eredeti cím: Othello
Fordította: Mészöly Dezső
In: Shakespeare: Öt dráma 2.
259-366. o.
Európa Kiadó, 1999
A dráma  a MEK-ban Szász Károly fordításában

Szolgálati közlemény

$
0
0
Kedves Olvasó,


eredetileg egy amolyan uborkaszezont terveztem, de a drága laptopom gondoskodott róla, hogy jóval több időm jusson másra. Múlt vasárnap ugyanis ismét úgy döntött egy szalagkábel, hogy elege van, és most már szép kék színben pompázik a kijelző. Másnap már egy apró csavar is kiesett belőle. Aztán, ahogy felnyitottam és bekapcsoltam a hosszabbítót, amiről megy, már magától bekapcsolt.
Eredetileg úgy terveztem, hogy hétfőn elviszem megjavíttatni, de mivel ma már DVD-t sem hajlandó írni és a héten már másodjára játszotta el, hogy bár a budapesti időzónában van, ő mégsem a magyarországi időt mutatja, így betelt a pohár. Nem fogok egy fillért sem költeni rá, mert tavaly azt mondták a szervizben, hogy a kijelző cseréje 30 000 Ft lenne. Nos, nekem akkor sem volt erre keretem és most sincs.
Tehát, amíg nem pottyan egy új laptop az égből hozzám, addig ne számítson senki új bejegyzésre. Pontosabban jövő szerdára még van egy és októberig a versek is be vannak időzítve.

Ennyi volt. Majd, ha lesz miről, akkor folytatom a blogolást.


Még egyszer szép nyarat és jó olvasást kívánok Mindenkinek

Vers hétfőn

$
0
0
Arany János: A fülemile

Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!
(Ami nem volt épen oly rég) -
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja;
Rólok szól e rövid példa.

Péter és Pál (tudjuk) nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyü nekik ott szerényen
Megárulni egy gyékényen;
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körűl mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nem igen jó barátok.

Ha a Pál kéménye füstöl,
Péter attól mindjár' tüszköl;
Ellenben a Péter tyukja
Ha kapargál
A szegény Pál
Háza falát majd kirugja;
Ebből aztán lesz hadd-el-hadd,
Mely a kert alá is elhat!
Ez sem enged, az se hagyja,
S a két ház kicsínye, nagyja
Összehorgolnak keményen,
Mint kutyájok a sövényen
Innen és túl összeugat
S eszi mérgében a lyukat.

De, hogy a dologra térjek,
Emberemlékezet óta
Állott egy magas diófa,
Díszeűl a Pál kertjének.
A szomszédba nyult egy ága,
Melyet Péter, minthogy róla
A dió is odahulla,
Bölcsen eltűrt, le nem vága.
Történt pedig egy vasárnap,
Hogy a fentírt fülemile
Ép' a közös galyra üle,
Azt szemelvén ki oltárnak,
Honnan Istent jókor reggel
Magasztalja szép énekkel:
Megköszönve a napot,
Melyre, im, felvirradott.
A sugárt és harmatot,
A szellőt és illatot;
A fát, melynek lombja zöld,
A fészket, hol párja költ,
Az örömet, mely teli
Szivecskéjét elteli;
Szóval, ami benne él
S mit körében lát, szemlél,
Azt a pompát, fényt és szint,
Mely dicsőség
- Semmi kétség -
Ő érte
Jött létre
Csupán ő érette mind!
Elannyira, hogy Pál gazda,
Ki gyönyörrel ott hallgatta,
Így kiáltott örömében:
"Istenem, uram
Beh szépen
Fütyöl ez az én madaram!"

 "Kendé bizony az árnyéka!
Mert olyat mondok, hogy még a..."
Hangzik átal a sövényen
Egy goromba szó keményen.
"Hát kié - pattogja Pál -
Mikor az én fámra száll?"
"De az én portámon zengett:
Hogy illetné a fütty kendet!"
Pál nem hagyja: őtet uccse!
Péter ordít: ő meg úgyse!
Többrül többre, szórul szóra,
Majd szitokra, majd karóra,
Majd mogorván
Átugorván
Ölre mennek, hajba kapnak;
Örömére a szent napnak
Egymást ugyan vérbe-fagyba, -
Hanem a just mégsem hagyva.

Pál azonban bosszut forral,
És ahogy van, véres orral
Megy panaszra, bírót búsit,
S melyet a vérszenny tanúsit
A bántalmat előadja.
Jogát, úgymond, ő nem hagyja.
Inkább fölmegy a királyig
Térden csúszva: de a füttyöt,
Mely az ős diófárul jött,
Nem engedi, nem! halálig.
Nyomatékul egy tallért dob
Az igazság mérlegébe,
Mit a bíró csúsztat a jobb
Oldalon levő zsebébe.

Pétert sem hagyá pihenni
A nagy ártatlan igazság:
Nem rest a biróhoz menni
Hogy panaszát meghallgassák.
Így s úgy történt, - elbeszéli,
Övé a fütty, ő azt véli:
Nincs vármegye,
Ki elvegye,
Nincsen törvény, nem lehet per.
Hisz azt látja Isten, ember! -
De, hogy a beszédet össze
Annál jobb rendben illessze,
Az ütlegből sokat elvesz
És a joghoz egy tallért tesz,
Mely is a birói zsebben
Bal felől, a szív iránt,
Meghuzódik a legszebben.

Felderüle a kivánt
Nap, mely a vitát eldöntse,
Hogy a fülemile-pörben
Kinek szolgál a szerencse.
Ámde a birót most cserben
Hagyja minden tudománya,
És ámbátor
Két prókátor
Minden könyvét összehányja,
S minden írást széjjeltúr is:
Ilyen ügyről,
Madárfüttyről,
Mit sem tud a corpus juris;
Mignem a biró, haraggal
Ráütvén a két zsebére
S rámutatván a két félre,
Törvényt monda e szavakkal
A szegény fülemilére:
Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.

*
Milyen szép dolog, hogy már ma
Nem történik ilyes lárma,
Össze a szomszéd se zördül,
A rokonság
Csupa jóság,
Magyar ember fél a pörtül...
Nincsen osztály, nincs egyesség
Hogy szépszóval meg ne essék,
A testvérek
Összeférnek,
Felebarát
Mind jó barát:
Semmiségért megpörölni,
Vagy megenni, vagy megölni
Egymást korántsem akarja:
De hol is akadna ügyvéd
Ki a fülemile füttyét
Mai napság felvállalja!?

(1854)





Vers

"(...) nincs gonoszabb teremtés a bezárt nőknél"

$
0
0

   Régóta kíváncsi voltam Diderot leghíresebb regényére, és most végre eljött a pillanat, hogy megismerkedjek vele. Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a vallás - szerintem - mindenkinek a magánügye, amit nem ajánlatos másra ráerőltetni, hanem illik tiszteletben tartani, hogy a másik miben hisz, vagy nem hisz.


   A regény Suzanne nővér levele Croismare márkihoz, akinek befolyását kéri sorsa érdekében.

   A fiatal lány ugyanis harmadik lánya egy ügyvédnek, akire a nővérei féltékenyek, mert Suzanne szép. Miután nővérei jól mentek férjhez és élik az életüket, a szülők úgy döntenek, legkisebb lányuknak a legjobb helye egy zárdában lesz. Csakhogy Suzanne nem akar apáca lenni, nem akarja egész életét bezárva tölteni, ő élni akar. Úgy, mint mások.

    És itt kezdődnek a gondok. A lánynak szép hangja van és a zenéhez is ért, a zárdabeli kötelességeinek mindenkinél jobban eleget tesz, ám amikor az ünnepélyes fogadalomtételre kerül a sor, ő nemet mond. Senki sem érti a lányt, nyilván a Sátán keze van a dologban.
Suzanne ezután tud meg egy titkot, amit az anyja régóta magában hordoz, de amire bármikor fény derülhet, és emiatt kell a lánynak egy zárda falai között leélnie az életét.

  Suzanne ezért egy másik zárdába kerül, ahol nem várt módon bánnak vele. Mindennaposak a megaláztatások, ezért a leány külső segítséghez fordul.

Nem vagyok gyáva, de senki nem bírhatja sokáig az elhagyatottságot, a magányt és az üldözést. A dolgok odáig fajultak, hogy szórakozásnak tekintették kínzásomat: ötven összebeszélt személy szórakozása volt ez. Lehetetlen minden apró részletét elmondani ezeknek a gonoszságoknak; nem hagytak aludni, virrasztani, imádkozni. Egyik nap ellopták ruháim egy részét, máskor kulcsaimat vagy breviáriumomat, ajtóm zárát elrontották, és vagy megakadályozták, hogy jót tegyek, vagy visszájára fordították, amit jól végeztem. Rám fogtak mindenféle beszédeket és tetteket, mindenért felelőssé tettek, és életem valódi vagy színlelt hibák és büntetések sorozata volt.

   De minden hiába, ha az újabb helyen is egy olyan élet fogadja, ami számára különös...

   Már az első oldalakon éreztem, hogy ez egy igencsak érdekes olvasmány lesz és kíváncsi lettem, mi történt és mi történik Suzanne-nel. Milyen volt az élet egy XVIII. századi zárdában? Mit csinálhattak egész nap azonkívül, hogy naponta többször imádkoztak? Megértem, hogy Suzanne nem érzett elhivatottságot hozzá, hiszen gondoljunk csak bele, hogy ezek a nők akkoriban teljesen be voltak zárva a kolostor falai közé, legfeljebb csak az udvarra mehettek ki. Ne csodálkozzunk rajta, hogy többen is eszüket vesztették. Ráadásul ebben a teljesen zárt világban azt tehettek meg a másikkal, amit akartak: kedvükre kínozhatták vagy szexuálisan zaklathatták társukat/társaikat, hiszen a nap huszonnégy órájában össze voltak zárva. Bizonyos időközönként megérkezett egy gyóntató pap, de mással nem nagyon érintkeztek a külvilágból.

   Irigylésre méltó Suzanne lelki ereje, hogy mindazt el tudta viselni, amin keresztülment. Bár - mai szemmel - nagyon naiv ez a lány. Persze, akkoriban tényleg ennyire tudatlanok és naivak voltak a lányok, mint ő. Akarata ellenére döntöttek helyette és zárták be örökre. De ő nem akart ottmaradni élete végéig. Ez - gondolom - nem volt mindennapos esemény, vagy csak nem maradtak feljegyzések hasonlóakról.
Természetesen ez, vagy hasonló esetek bármilyen más zárt közösségben is megtörténhettek és megtörténnek akár napjainkban is, hiszen mindannyiunkat megváltoztat a bezártság, ha nem dönthetünk a saját sorsunkról, ha akaratunk ellenére kényszerítenek valamire.

   Diderot bár az egyház falai közé helyezte a történetet, de a regény tanulságai mai napig is érvényesek. Nem szabad egy ember szabadságát korlátozni, hagyni kell, hogy ő döntsön az életéről és ne mások helyette.

   Erről az idézetről pedig eszembe jutott a Borgiák első része, amikor Cesare megkérdezi az apjától, hogy: "- Akkor szegénységi fogadalmat is teszünk?" - Mire az apja: - "Isten ments!"

Szegénységi fogadalmat tenni annyi, mint tolvajlást vagy lustaságot fogadni, a szüzességi fogadalom annyi, mint megígérni Istennek, hogy állandóan vétkezünk legbölcsebb és legfontosabb törvénye ellen, engedelmességet fogadni annyi, mint lemondani az ember elidegeníthetetlen jogáról, a szabadságról. Ha megtartják e fogadalmakat bűnöznek, ha nem, esküszegők. A kolostori életre csak fanatikusok vagy képmutatók valók.

   A regényből kétszer is készült film: 1966-ban és 2013-ban. Utóbbit megnéztem, és bár az egyik szálat másként alakították - de akár így is történhetett volna -, jól visszaadta Suzanne vallomását.



Denis Diderot: Az apáca
Eredeti cím: La Religieuse
Fordította: Bartócz Ilona
111 oldal - nagyon apró betűs
Interpopulart, 1995
A regény a MEK-ban (érdekes, hogy itt Máthé Klára szerepel fordítóként, és a szöveg pedig szóról szóra megegyezik a Bartócz Ilonáéval)

Time To Say Goodbye

$
0
0
    Nos, eljött ez a pillanat is. Bár a Jó Tündér megszánt, és megoldotta a technikai problémámat, de megerősített abban is, hogy ezentúl még kevésbé legyek on-lány. Nem titok, hogy már jó ideje felhagytam a különböző közösségi oldalak látogatásával, idén is csak a Könyvkihívásra regisztráltam, amit 4 hónapig bírtam. Mert bármilyen jó kezdeményezés is, hogy olvass el egy év alatt 50 könyvet, hosszútávon nekem ez nem megy. Mert hiába választhatom ki, hogy az adott kategóriában melyik könyvet olvasom el, ha nekem éppen ahhoz nincs kedvem, vagy hirtelen nem találok hozzá semmit a polcaimon. És különben is, nehogy már más mondja meg, hogy mit olvassak. Mintha egy skatulyába lennék zárva. A 25-ös kihívást teljesítettem, és ennyi volt.

   Ahogy a blogolás is. Már néhány hete tervezgettem ezt az irományt, de most már tényleg itt az ideje a búcsúzásnak. Amikor öt éve belevágtam ebbe az egészbe, álmomban sem gondoltam volna, hogy évekig írni fogom a blogot.
Szerencsére viszonylag hamar rájöttem, hogy nem kell rögtön rohanni és írni, miután becsuktam az aktuális olvasmányomat, hanem hagyni kell egy kicsit ülepedni. Pláne nem azonnal kipakolni az irományt, amiben fogalmazási és helyesírási hibák is akadnak. Így elkezdtem használni a piszkozatírást, és akár kétszer is átírni egy-egy irományt, ha valamiért nem tetszett és árgus szemekkel figyelni, hogy stilisztikailag és helyesírásilag is rendben legyen. Pedig éppen ez az, amit nem néz jó szemmel a mai világ: mindent azonnal meg kell osztani, mert különben meg sem történt. Köszönöm, nem kérek belőle.

   Csakhogy: a döglött ló kapcsán eszembe jutottak a blogjaim. Mert ezek sem visznek sehová. Természetesen mindkettő sok szépet is hozott, de amikor azt látom, hogy teljesen feleslegesen koptatom a billentyűzetet másfél-két órán keresztül, mert a befektetett idő és energia nem térül meg, akkor naná, hogy felteszem magamnak a kérdést: Miért csinálom még mindig? Tavasszal kaptam pár nagy pofont, amik akkor nagyon rosszul estek és volt közük a blogokhoz is. (Nem trollkodásról van szó.)

   Már el is felejtettem ezeket a negatív élményt, amikor kezdtem belátni, hogy a blogolás egyáltalán nem visz előre.  Most pontosan úgy érzem magam, mint Scarlett Johansson a Vicky Cristina Barcelonában: keresek valamit, amit még nem találtam meg, de biztosan nem ez az, amit akarok. Így a blogjaimmal töltött időt inkább nyelvtanulásra fordítom, mert az egy-egy könyves bejegyzéshez szükséges idő alatt megnézhetek egy filmet (a Youtube-on nagyon sok van fent angolul és spanyolul is), elragozhatok egy csomó igét, megtanulhatok több új szót, és mindennek még hasznát is vehetem valamikor.

   Nagyon jó volt a múlt héten és a héten is újra úgy olvasni, hogy véletlenül sem jutott eszembe, hogy vajon mit fogok írni ezekről?

   Azért írtam meg ezt a bejegyzést, mert tudom, hogy öt év alatt lett néhány Rendszeres Olvasóm, és nem akartam csak úgy eltűnni. Ezért köszönöm szépen Mindenkinek, aki az elmúlt évek során bármikor akár csak néhány percet is szánt az irományaimra. Remélem, sikerült egy-két érdekes könyvre/versre bukkanni a blogban, és senkit sem bántottam meg egyetlen irományommal sem, mert a negatív véleményekkel sem ez volt a célom.

   Ahogy ígértem, a versek október közepéig maradnak, ha már rászántam az időmet és megkerestem őket, megérdemlik, hogy kikerüljenek, és ki tudja, talán más(ok)nak is tetszeni fog egy-kettő közülük.


   Bár köztudottan nem vagyok egy Coelho-rajongó, de találtam tőle egy idevágó idézetet:



Viewing all 530 articles
Browse latest View live